Mindig csodálkoztam, hogy tudott apám elaludni egy meccsen a fotelben. Rájöttem, ez megy nekem is. Két sikeres akció, minden rendben van: Spanyolország, köszönhetően a tarthatatlan Xabi Alonso két góljának megkopasztotta a gall kakast. Annyit játszottunk, amennyit kellett, de kétségem nincs afelől, ha így játszunk a portugálok ellen is, a Ronaldo Kft. úgy elfúj minket, mint Elton John a Candle in the Windben.
Rendhagyó módon nem is a mi srácainkkal kezdeném, velük még lesznek problémáink, szemrehányásaink az elődöntő előtt. Ami igazán kiakasztott szombat este az ellenfelünk, a francia válogatott. Sok futballmérkőzést láttam, emlékszem, a Fradi a BVSC-vel játszott a Népstadionban 30 ezer ember előtt bajnoki döntőt, megvolt a III. Ker. TVE is az NB1-ben és nem az edzőpályán, szánalom, de jártunk a Stadler stadionban is, a teltház is összejött. Ezek közül egyik meccs sem baszott úgy fel, mint a szombat esti francia-spanyol.
Tudom, sokan elkapcsolnának, ha a görögök vagy a Chelsea úgynevezett antifutballját kell nézni az Eb-n vagy a Bajnokok Ligájában. Amellett, hogy szeretem a technikás focit, szórakoztatni tud az olyan foci is, amely alapvetően védekező, de látványos taktikával telt, ismerek cimbit, akit teljesen lázba hoz, ha faszán levédekeznek egy akciót, mintha valami hurrá foci söpörne végig a pályán. Sör mellett ezen persze elvitatkozunk, de a respekt és a játék szeretete mindig ott figyel a levegőben.
Ami miatt ma mégis nem a továbbjutáson örömködünk - persze, erről is lesz szó a végén, röviden - annak oka az, hogy amit este a franciák műveltek az minden volt, de nem az, amit látni szerettünk volna, mint verhető, de nemes ellenfél. Hozzájuk képest az olaszok játéka egy spontán hármas orgazmus a konyhaasztalon a babosdöbrétei baby sitterrel, aki a múlt héten érkezett a fővárosba, dologra, de anyu épp távol volt és hát minek villantottál zsinórtangát, amikor szólt a déli harangszó. Amit a franciák műveltek, az se támadó, se védekező focinak nem volt nevezhető, 1982-ben, a nyugatnémet-csehszlovák határon álló bőrtangás férfikurvákra jobban felfigyeltünk volna a kamion ablakából.
Nem tudok idézni senkit, ezt majd tőlem fogjátok, de így látom: tizenegy fehérmezes férfi össze-vissza futkározott a pályán, labda nélkül. Konkrétabban mondva, amit Felcsúttól Diósgyőrig, minden öltözőben megértenek, basszátok meg franciák, egyszerűen telibeszartátok ezt a mérkőzést! Mert, mégis mit hallottunk a mérkőzés előtt a franciák táborából? Szövegeltek, kölcsönösen gyűlöljük egymást, úúú, ezek a spanyolok, megesszük őket, és a meccsen mindez váratlan fordulatot hozott: az idióták inkább egymást gyilkolták volna le, minthogy normális, emberi fogyasztásra alkalmas produkcióval kiálljanak a porondra.
Ezt a meccset még Kassai Viktor sem dobta volna fel! A franciák nem fociztak, ők pontosan azt az úgynevezett antifutballt játszották, amelyet olyan gyakran, igazságtalanul emelgettek a Chelsea vagy a görög válogatott kapcsán. Mocskos módon előző posztunkban Zidane születésnapi tortájába akartunk beleszarni, áh. Visszafogottak voltunk. A francia szövetségi kapitány helyében, a mérkőzés után, az öltözőben, mindegyik játékos tenyerébe szartunk volna úgy, hogy egy hónapig (!) közben vizet ne lássanak. Finomabban, talán ez a mondat megmenti, hogy címlapra kerüljünk: amíg nem cserélik ki az egész keretet, addig nem is fogunk a franciáktól semmilyen top futballra emlékeztető jelet látni.
Ezek után mi jót mondhatnék a spanyolokról? Unalmas meccsen, semmi meglepetés nem történt. A századik válogatott meccsén pályára lépő Alonso tizenvalahanyadik percben rúgott góljával vezetést szerzett fiainknak, majd a 90. percben elbaszta fogadásunk is: 1:0-ra tettük meg a meccset, megéreztük, de ez a balfasz, a meccsen, büntetőből rúgott, második góljával, tökéletesen feleslegesen, bebiztosította az elődöntőt. Nem volt szép tőled, Xabi. Arról nem is beszélve, lehetett volna szebb negyeddöntőt is játszanotok. A gólodon kívül, aminek persze örültünk, Spanyolország uncsizott, Franciaország pedig úgy játszott, mint amikor Kövér László, a Fidesz második embere, megmagyarázza, Nyírő László nem volt antiszemita és fasiszta. Szerencsétlen, mindkettő.
Megkérdezem, spanyol drukkerek, ti élveztétek a csapatunk játékát? Mer' azért az csak úgy van, hogy ha a semleges szurkoló legyint, cicceg, és ásítozik, akkor mi még tudunk lelkesedni, de ez szombat este nem így volt. Fordulás után, ráadásul, minden maradt a régiben, kristálytisztán emlékszem, asztaltársaságunk magyar tagjai a pozsonyi Fradi-Slovan meccsről beszéltek, valaki látta, hogy a könnygáz belövése után, a hócipős Farkasházy Tivadar fiával épp bement a kapun, amikor két szájkosár nélküli szlovák rendőrkutya majdnem letépte az arcukat. Aztán azon vitatkoztak össze, hogy a Farkasházy nem is fradista, hanem emtékás. Volt rá idő, kérem. Közben a cseh kollégák Bílek mesteren húzták a szájuk, jobb nincs, maradjon ő az edző, de Barosnak mennie kell, jöjjenek a fiatalok. Ja, szólok, Baros 30 éves.
Néha ránéztünk az óriás kivetítőre is, a franciák toltak néhány támadást, Ribéry és Benzema kurvára nem értették meg egymást, konkrétan az egész úgy jött le, mintha először játszanának együt életükben. Vicc, de lejött Debuchy is, semmi nem változott. Közben nálunk Lloris és Fábregas próbálkozott, de egyik sem úgy nézett ki, mint egy született gyilkos, Torresnek vissza kéne vonulni a válogatottságtól? Muha. Azért a megye kettőben a Horthy-kupáért - ilyen nincs, de tuti lesz - az ellenfél 1:0-ás vezetésénél jobban odabasztam volna az ellenfélnek, mint ezt a franciák tették, semmi, kérem, semmi akaratot nem lehetett látni ellenfelünkben, hogy a meccs vége felé drámázni akarnak.
Volt a végén a tizi, eldőlt, de az egész meccs annyira, de annyira szar volt, nincs is kedvem tovább írni ezt a posztot.
