Nyerni megyünk ki a pályára, máshogy nem tudunk játszani. Győzelem vagy döntetlen esetén nem kell figyelnünk a másik mérkőzés végeredményére sem, ugyanakkor mély nyomott hagyott bennünk az A csoport brutális átrendeződése, ne hagyjuk magunkat elaltatni! Célunk a csoportgyőzelem, ehhez meg kell verni Horvátországot is.

Amit a csapat edzéséről olvastunk, mindenesetre bíztató támadójátékot ígér, sok gólt. Del Bosque ugyanis egyszerre játszatta az edzésen Cesc Fábrégast és Fernando Torrest, élhetünk a gyanúperrel, két csatárral fogunk pályára lépni, a horvátokat nagyon kitömjük. Ami e sejtésnek ellent mondhat: az Öreg nem nagyon szeret variálni, kísérletezgetni az összeállításban, az egyetlen kisebb kérdőjel esetleg a középpályán várható. Sergio Busquets küzdött egy kisebb lábsérüléssel az ír meccs óta, de kémeink jelentése szerint teljesen rendbe jött, így a mester számára a teljes keret rendelkezésre áll. Kisebb probléma Xabi Alonso sárgalapja, elképzelhető ő a kispadon kezd.

Térjünk kicsit vissza még az ír meccs hősére, Torresre. A spanyolnátha különösen örült két góljának, szimpatikus paliról van szó, ha valaki, ő nagyon megérdemelte. A szkeptikusok persze nem némulnak el, sokan vannak, akik szerint ő már egy szezon alatt soha nem fog 20-30 gólt termelni, mint annó azt a Liverpoolban tette. Éppen ezért örültünk az írek ellen mutatott teljesítményének, a régi Torrest láthattuk a pályán. Gyors és robbanékony volt, ellenállhatatlanul játszott. Persze nem akarjuk becsapni magunkat, mi is látjuk: sebessége már nem a régi és valahogy az egész játékos darabossá, körülményesebbé vált, összehasonlítva régi önmagával. Közhely, de igaz: az időt ő sem tudja megállítani, 24 éves soha nem lesz már.

Ahogy blogunk, Torres sem volt hajlandó beszélni a sokak által feltételezett 2:2-es döntetlenről, amely csapatunknak és soros ellenfelünknek, Horvátországnak is a biztos továbbjutást jelentené. Nem látok egyetlen okot sem egy ilyen végeredmény kialakulására, tiszteletlenség ez Horvátországgal és Spanyolországgal szemben - jelezte egy mondatban azért a Marcának, hogyan látja a pletykákat - nem kellene kételkedni profizmusunkban sem. Igen, képesek vagyunk győzni, veszíteni, vagy ikszelni is, de kedden mindkét csapat a győzelemre játszik. Számomra ennek a témának semmi köze a futballhoz - nyilatkozta.

Javí Martinez középpályás biztos a sikerben, nem kérdés, ki a jobb, és ez Spanyolroszág. Ezt reméljük bizonyítják is a srácok egy többgólos, nem várt, nagy különbségű győzelemmel, elejét véve a kellemetlen gyanusítgatásoknak. Martinez egyébként, a katalán Busquets frissen gyógyult sérülése miatt, elképzelhető, pályára lép. Nagyon jó hangulatban van a csapat az ír mérkőzés után, elértük, amit szerettünk volna - jó teljesítmény, jó játék. Hasonlóképpen kell fellépni a horvátok ellen is, mindent elkövetünk a győzelemért, bár tudjuk: a döntetlen mindkét csapat számára elegendő - mondta.

A spanyol játékos egyébként olyannyira biztos a sikerben és a továbbjutásban, hogy a leendő ellenfelekről is szívesen nyilatkozott: elméletileg ugye Ukrajna a leggyengébb a várható ellenfelek közül, várhatóan a franciákkal vagy az angolokkal kerülünk össze, de eddig minden csapatnak problémája akadt az úgynevezett gyengébb ellenfelekkel szemben. Szóval, csak óvatosan.

Ahogy az A- és a B-, az uralkodó Európa-, és világbajnok csoportjában is bármi elképzehető. Kulcsmérkőzés lesz, nem vitás. Egy esetleges horvát győzelem után - feltételezve, hogy a másik meccsen az olaszok megverik az íreket - csomagolhatunk. Igaz, ez fordítva is működik. A már napok óta emlegetett döntetlen mindkét csapatnak nyugalmat jelentene, meglátjuk. Az olaszokat persze megértjük, örökre beleéghetett a retinájukba a skandináv 2:2 a portugál Eb sorsdöntő csoportmeccsén.

A La Roja renomájával, és céljaival ezek az elképzelések, szerény becslésünk alapján, összeegyeztethetetlenek. El tudják az olvasók képzelni, Iniéstát, Xavit, Torrest hátrafelé passzolni, időt húzni, szimulálni? Ez a csapat szinte csak támadni tud, csak a győzelem doppingolja játékosainkat. Arról nem is beszélve, bármilyen valószínűtlen is, de ott van Damoklész kardja a nyakukon: a cseh-lengyel utolsó másodperceiben is majdnem fordult a kocka, nem valószínű, hogy a spanyol csapat ne a biztos győzelmet válassza egy kiegyenlített olasz-ír meccs esetén.

Bízunk a horvát szurkolók sportszerű szurkolásában!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://spanyolnatha.blog.hu/api/trackback/id/tr264595885

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

takaróléc 2012.06.18. 14:41:28

Aki nem tudja elképzelni a spanyol csapatot időt húzni és hátrafelé játszani, az nézze meg újra a legutóbbi VB Chile elleni meccsének utolsó 30 percét. Amikor kialakult a 2-1-es eredmény, ami mind a két csapatnak továbbjutást jelentett, akkor mindenki abbahagyta a focit, mert onnantól kezdve csak vesztenivalójuk volt a játékon. Nem gondolom, hogy lehet 2-2-re játszani, de ha valahogy kialakulna egy ilyen eredmény, szerintem utána ugyanazt látnánk, mint 2010 június 24-én. Egyébként meg kinek kell esetleg Olaszország az elődöntőben?
süti beállítások módosítása